Otthontérkép Lakópark

Ferencvárosban egy egész lakónegyedet építenek!

2017. május 06. 07:00 - galerika

Jelenleg valamivel több, mint hatvan jelentősebb lakóparki beruházás zajlik az országban, és ezek nagy része természetesen Budapesten valósul meg. Az elmúlt 3-4 évben több ezer új otthon épült a fővárosban, jelenleg azonban már megközelítőleg 10-13 ezer új lakás kivitelezése zajlik, melyek közül van, amelyik 2019-re is átnyúlik.

Ezek között a beruházások között van néhány igazi gigaprojekt is, melyekben több, mint ezer lakást is építenek, természetesen több ütemben. A legnagyobb ilyen beruházás a BudaPart a maga 1800 lakásával, de figyelemreméltó a IX. kerületi Metrodom City Home projekt is, melyben összesen 1600 lakás épül majd fel 4 ütemben. Ugyancsak jelentős számú, mintegy 700 lakás Elite Park néven, Buda egyik felívelőben lévő körzetében, itt az első ütem alapkövének letétele a napokban lesz.

lakonegyed-ferencvarosban1.jpg

Az ekkora lakóparkokat természetesen már inkább megilleti a lakónegyed elnevezés. A BudaPart egy nagyobb öböl környékén valósul meg a Rákóczi híd budai lábánál, a Metrodom City Home pedig egy óriási háztömböt elfoglal, de nem ez az egyetlen dolog, amiért érdekes lehet ez utóbbi projekt.

lakonegyed-ferencvarosban2.jpg

A Metrodom City Home ugyanis nem másutt, mint az elmúlt 20 évben hatalmas változásokon átesett Ferencvárosban épül, ahová a jól átgondolt városrehabilitációnak köszönhetően egyre többen szeretnének költözni. A projekt ugyan kívül esik a szó-szoros értelmében vett rehabilitációs területen, hiszen a Vágóhíd utca, Mester utca, Máriássy utca által határolt területen valósul meg. Úgymond folytatása a rehabilitációnak, hiszen általa a Nádasdy utca és a Vaskapu utca is meghosszabbodik majd egészen a Máriássy utcáig.

lakonegyed-ferencvarosban3.jpg

A projekt tehát nagyon jó környéken, a Lurdy Háztól, a Praktikertől és a Duna-parttól egy ugrásra épül, ahonnan több egyetem, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház és a 3-as metró is könnyen megközelíthető.

lakonegyed-ferencvarosban4.jpg

A négy ütemből álló projekt természetesen több kisebb ütemre, épületre tagolható, melyek közül 2009 óta, eddig az A-G épületek épültek fel, jelenleg pedig a harmadik tömb (H-I-J-K) építése zajlik. Ez a tömb lesz a legnagyobb a lakónegyedben, és a benne található 550 lakás várhatóan 2017 és 2019 közt épül majd fel, a további épületek (L-P) pedig jelenleg előkészítés alatt állnak.

Világos, teraszos lakások a H-I ütemben

lakonegyed-ferencvarosban5.jpg

Még több képért kattints a fotóra!

Az egyes tömbök épületei között belső kertek, míg a lakónegyed közepén egy csak a lakók számára kialakított játszótér és park szolgálja a kikapcsolódást. A gépkocsi beállókhoz a H ütemtől akár elektromos töltési kiállást is lehet kérni, a lakások egy része pedig a Metrodom-csoporttól berendezetten bérelhető.

Képek forrása: metrodom.hu

 

 

Az ország legjobb új lakóparkjai (X)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr7012462533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.