Otthontérkép Lakópark

Nem kell a panel 20 misiért, ha van új lakás téglából

2017. április 15. 15:32 - TothGeza78

Elképesztően épül ki Angyalföld Béke tér körüli része, ahol rengeteg az új ház, de kevés az eladó jó lakás. A paneleket nem viszik 20 millióért, de szerencsére van olyan új téglából készülő társasház, amelyben akad élhetően kialakított és nem is nagyon drága lakás.

Budapest, pontosabban Pest, szűkebben véve pedig a XIII. kerület „majdnem belső” részének hatalmas új lakónegyede épül most ott, ahol egykor számos gyártelep, illetve szedett-vedett, omladozó lakóházak voltak. Az elmúlt két-három évtizedben folyamatosan, sőt dinamikusan épül ki a környék. Ez pedig az angyalföldi Béke tér tágabban vett környéke, attól is inkább a sínek, azaz a Tatai út irányába, egészen a Reitter Ferenc utca végéig, a Vasúttörténeti Park magasságáig.

beke_teri_templom.jpg

Régebbi ház ezen a hatalmas területen egyre kevesebb van, még kevesebb olyan, ami látványosan leromlott. Sőt, a gyengébb minőségű céges raktárak, irodák is fogyóban vannak. Az, hogy a rendszerváltás környékén problémás volt a környék, az eltelt évtizedekben éppen előnyére vált, hiszen így rengeteg házat ledózeroltak, valóban gombamód szaporodhatott el akár a tíz-, akár a százlakásos új ház is, ezekből ráadásul nem is kevés.

Egy-egy utcában is több tucatnyi új épület épül, aki 5-10 éve nem járt erre, alig ismerne rá a környékre.
Persze a válságot követő visszaesés még ezt a népszerű környéket sem kímélte, hiába akad még sok foghíjtelek, az új társas házakból ma még kevés van. Különösen az olyanokból, amelyek már épülnek is, még kevésbé olyanokból, amelyek e hatalmas tömbön belül azért előnyös helyen, mindenhez közel vannak.

citizen_lakopark_latvanyterv.png

Ilyen például a Citizen Park is, amelyben ráadásul nem is elszálltak a négyzetméterárak, annak dacára sem, hogy a hatalmas zöld Béke tér közel van, a lakások pedig nem az – itt gyakori – forgalmas utak valamelyikére (Béke út, Reitter Ferenc utca, vagy akár a Tatai út) néznek, hanem kifejezetten csendesek, mégis központi helyen vannak.

Persze az olcsóbb, egyszobás lakásokat itt elkapkodták, ám az elszállt használt piaci árakhoz képest nem is vészes itt mondjuk egy kisebb kétszobás otthon ára. És azért közel sem mindegy, hogy egy panelt veszünk 20 millió körül, vagy pár millióval drágábban egy sokkal modernebb, új építésű kéglit.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr3412414303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ser Vazul 2017.04.15. 21:00:12

Új lakóparkot=kicsit dizájnosabb panel. Ugyanolyan összenyomott belmagasságg,rengeteg lakó egymás szájába, megbízható "vállalkozók",szar környéken. Csak bátran
süti beállítások módosítása