Otthontérkép Lakópark

Kelendő a paneltömbből lett társasház

2017. október 06. 13:21 - Otthon

Az egyik legérdekesebb építkezés a XIII. kerületben zajlik éppen, az UniPark46 elnevezésű projekt attól különleges, hogy panelházból épül egy 86 lakásos társasház.

A XIII. kerületi Hajdú utcában anno munkásszálló állt, ez az épület az, ami megihlette a beruházókat a társasház megépítésére. Akkoriban nem különálló lakásokat alakítottak ki a munkásszállóban, az építkezésnek köszönhetően 86 lakás telik majd meg élettel.

Háromféle lakásméret közül lehet választani, a legkisebb 20 négyzetméteres, a legnagyobb 40 négyzetméteres, a harmadik méret a 30 négyzetméteres kislakás. Bár a projekt vége 2018. június-júliusa, tehát ekkor lehet beköltözni a lakásokba, máris elkelt a lakások 40%-a. 

A földszint plusz hét emeletes ház kialakításánál az építtetők a praktikusságot vették fő szempontnak. A lakásokat főleg első lakásoknak szánják a fiataloknak, a ráadásul jóval olcsóbb áron kínálják az ingatlanokat, mint egy új építésű háznál.

Mivel ez egy meglévő panelház, nem lesznek penthouse lakások az épületben, lesz azonban közös kert és a kertben parkoló, hogy kényelmesebb legyen az élet. A homlokzat, a külső hőszigetelés, a nyílászárók cseréje elkészült, most a belső munkák folynak. A Vasas pálya közelében fekvő lakások 11,6 millió Ft és 21,5 millió Ft közötti áron megvásárolhatók.

0_95.jpg

6_13.jpg

1_32.jpg

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr1512885904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vwxyz 2017.10.06. 17:36:29

"jóval olcsóbb áron kínálják az ingatlanokat, mint egy új építésű háznál"
530-580 ezer/m2, azon a környéken, az mégis mitől lenne 'jóval olcsóbb'?

Roadster68 2017.10.06. 17:57:47

Ja, nem olcsóbb ez semmivel, viszont csak 20m2 tehát, ténylegesen olcsóbb mint egy 28m2-es lakás :D

Hapesz 2017.10.06. 19:16:56

A projektben "újépítésűként" árulják a lakásokat, viszont megemlítik, hogy az épület szerkezetében nem történik változás. Magyarul ez azt jelenti, hogy a panelházakra jellemző áthallás, kopogás a lakások között megmarad? Hétvégén, ha valaki nekiáll fúrni, gondolom mind a maradék 85 lakás élvezheti a koncertet. Az ilyet nem hívnám "újépítésűnek".

Szzzz 2017.10.06. 21:14:52

@Hapesz: Bezzeg egy "tényleges újépítésűben" tán nem hallod, ha fúr a szomszéd... majom.
ebben a pillanatban is simán épülnek a 70es évek panel épületeinek műszaki színvonalát alulmúlú társasputrik...
Dehát ez kell a parasztnak, meg aztán mesterségesen be is pörgették kicsit az ingatlanbizniszt, az ingatlanberuházók laksáonként kaszírozhatnak 5-10 millió csokot. Úgyhogy az utolsó áfázós tüzépes cigány is, akinek csak összekuporgatott száz misije, és még annyi ázsiója, amire a banktól kikuncsoroghatott még ennyi hitelt, most nekiállt "ingatlan fejleszteni".

vuvuvu2 2017.10.07. 08:39:52

@Hapesz: Az új építésűben még rosszabb a helyzet, mert sokkal gyengébb minőségű anyagokból vannak összetákolva... Előbb-utóbb nagyot fognak koppanni az újépítésű lakások lakói. A panelban legalább benne van az anyag, mert 40 éve még nem kellett 150 ezres nm áron összehozni azt amit 500 ezres nm áron akartak elsózni... A panelban 2 dolgot kell megoldani alapvetően, az egyik a gépészet, ami nagyon egyszerűen kezelhető (pl. vízvezetékcsere pár nap a strangrendszernek köszönhetően, vagy villanyvezeték áthúzás 1-2 nap lakásonként) és a szigetelés. Ha a gépészet és a szigetelés kipipálva akkor minden sokszorosan rendben, ugyanis a lakótelepeket még tervezték, és úgy vannak kitalálva, hogy élhetőek legyenek. A lakóparkok esetében az a cél, hogy ha már hozzájutott a beruházó egy telekhez, akkor oda minél több házat és lakást bepréseljen, és ennek aztán sajnos megvannak a következményei: csőalakú szobák és lakások, túl közeli háztömbök ahonnan átlátsz a szomszád házba stb. Ez a bónusz ahhoz hogy a profitmaximalizálás érdekében minél olcsóbb anyagokból rakják össze a lakásokat, amelyeket aztán látványos marketinggel adnak el (a hülyéknek).

Pozse 2017.10.07. 08:52:54

Most nem azért, de mondjuk havi 70000-100000 Ft-ot lehet félretenni, vagy hitelre kifizetni. Az remek kb. 10 év, mire vagy összespórolom, vagy kifizetem a hitelt, és ez egy 20m2-es egy szobás, amibe egy kerékpárt is kompromisszummal lehet felvinni. A fiatal párok lehet, nem ezt választják, mert aki gyereket akar, az nem a 20-30 m2 egy szobásba képzeli el, de a 40m2 kis kétszobás is csak visítva elég.
És PANEL, igaz, felújított. Az épület teljesen fel lett újítva? A fő gépészeti részek ki vannak cserélve (értem ez alatt a liftet, a vízvezetékeket, a fő áramvezetékeket, a fűtés vezetékeit)? Ha nincs, akkor 40 évesek.

2017.10.13. 18:25:56

@Pozse: Az a havi 70-100000 talán még egy főállású párnak is nehézkes manapság. Nemegyszer diplomásoknak is. Elég sok helyen dolgoztam, láttam a hr-estől kezdve a mérnökségen dolgozókig, hogy a nettó 150-250 közötti béreikkel bizony alig várják, hogy valahonnan jobb ajánlatot kapjanak. (Közép-Nyugat MO régió)

Wooden Tiger 2017.10.13. 20:43:51

20-30-40 nm-es lakás? Ez most komoly, hogy 2017-ben még börtöncella méretű lakásokat építenek?
süti beállítások módosítása