Otthontérkép Lakópark

Van úgy, hogy élménypark is jár a lakóparki lakáshoz

2017. március 10. 10:22 - MeNa

Újabb projekttel gazdagodott a Cordia portfóliója, ugyanis megvásárolta a GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Rt.-től a Sasad Resortot. Az anyacég még 2006-ban jutott a területhez, melyre a nagyszabású lakásberuházást megálmodta. A Sasad projekt első három üteme el is készült a GTC gondozásában, a továbbiakban azonban nem kívánják folytatni a többi ütemet, így döntöttek az értékesítés mellett.

Földi Tibor a Cordia Zrt vezérigazgatója bejelentette: „a XI. kerület felfutásából a Cordia is kiveszi a részét, a vállalat ugyanis megvásárolta és új életre kelti a Sasad Resort projektet, ahol Budapest egyik legsikeresebb lakópark-koncepcióját folytatja”. A 4-es metrótól mindössze 10 percre található, a budai hegyekre panorámás, a Rupp-hegy természetvédelmi terület közelében fekvő parkosított telken négy ütemben 850 új építésű lakás készül el úgy, hogy mindössze 20 százalék lesz a terület beépítettsége. A lakók számára egy saját, 8000 négyzetméteres élménypark áll majd rendelkezésre.

A projekt különlegessége kétség kívül ez az óriási élménykomplexum lesz, mely több korosztály számára is tartogat majd meglepetéseket.

sasadr.jpg

Az ide költöző családok szórakoztatására lesz itt játszótér, szabadtéri edzőpark, futópálya, kutyafuttató és pihenőkert is. 

Íme néhány eladó lakás a már elkészült ütemekből!

További képekért kattints a fotóra!sasad_haz_elado.jpg

 

További képekért kattints a fotóra!lakas_sasadon.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr8812309767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása