Otthontérkép Lakópark

Kertész is jár a lakáshoz Újpesten

2017. április 13. 06:12 - galerika

Egy újonnan épült családi ház udvarán kertet létesíteni nem kis munka, és miután elkészült és kivirágzott, még a fenntartásába is rengeteg energiát kell belefektetnünk, hacsak nincs kertészünk. Az Újpesten épülő Metrodom Panoráma lakóinak azonban nem lesz erre gondjuk, mert bár nem egy kertes házba, hanem egy toronyházba költöznek, az 55 méter magas tornyokon összesen 10 ezer növény alkot majd egy függőleges kertet, melynek gondozásáról is a leendő közös képviselet gondoskodik majd.

kertesz-ujpest1.jpg

Kép forrása: Metrodom.hu

Ez az elképzelés bár Közép-Európában egyedülálló, Európában volt már rá példa. Milánóban ugyanis a Bosco Verticale, azaz Függőleges Erdő névre hallgató két toronyházra ültettek 1 hektárnyi erdőt 2012-ben, mikor az épület szerkezetkész állapotban volt. Egy ilyen projekt kivitelezési ideje természetesen kicsit hosszabbra nyúlhat , a Bosco Verticale-t például 2009-ben kezdték építeni, és átadása csak 2014-ben történt).

A négy újpesti épületből álló lakónegyed 3 társasházba tömörül majd, és egyelőre az A jelű társasház lakásainak előértékesítését kezdték meg április elején. Az összesen 632 lakásból, üzletekből és irodákból álló projekt A jelű épületében pedig 174 lakás kap majd helyett, melyeknek kétharmadát gyakorlatilag már az első nap lefoglalták.

75 négyzetméteres, 4 szobás lakás az A épületben

kertesz-ujpest3.jpg

Még több képért kattints a fotóra!

A honlapról az is kiderül, hogy az A épület kivitelezését idén júniusban kezdik majd, míg a műszaki átadás 2019. március 31-re várható. A falak, gépészeti- és elektromos kiállások helye, valamint a padlólap, csempe színe, a burkolatkiosztás, a laminált padló és a beltéri ajtó színe pedig természetesen még választható és változtatható, és ezekre is pontos határidőket ad meg szintenként a beruházó.

A négy épülettömb homlokzatán összesen 170 fa, az erkélyládákban pedig 3 km-nyi cserje kerül majd beültetésre. A fákat 1 köbméteres kőedényekbe telepítik, melyekben kisebb növények is helyet kapnak majd, a 40X40-es balkonládákban pedig bőven lesz helyük a kisebb cserjék gyökereinek a növekedésre. Természetesen a 4 épület által közrefogott tér és a házakat körülvevő utcákat is parkosítják majd, a homlokzaton és a lakópark környezetében elhelyezkedő növények víz- és tápanyag ellátásáról pedig egy többkörös automata öntözőrendszer gondoskodik. A lakóparkkal együtt a növényzet gondozása is a közös képviselet feladata lesz.

kertesz-ujpest2.jpg

Kép forrása: Metrodom.hu

A fejlesztés különlegessége tehát, hogy itt a növények nem kiegészítői, hanem szerves részei az épületeknek, és velük alkotnak egységet, és a természetes élőhelyekhez hasonlóan nagyon sok különböző faj, örökzöldek, virágzó- és lombhullató növények is képviseltetik magukat. A különböző fajok kiválasztásánál és telepítésénél természetesen a tájolásra is ügyeltek, így az északi homlokzatra gyertyánfa félék, a keleti és nyugati homlokzatokra mezei juhar és különböző galagonya fák, míg a déli oldalra a tűző napot jól tűrő fanyarkák és díszkörtefák kerülnek.

A fejlesztőnek mindig is fontos volt, hogy épület és növények egységében gondolkodjanak, de ez az első projektjük, ahol ezt ilyen magas szinten sikerül megvalósítani. Ezt bizonyítja az is, hogy a Portolio minapi, Lakás 2017 című konferenciáján, a most épülő lakóparkok közül ők hozták el a fődíjat a 110 lakásos vagy annál nagyobb projektek kategóriájában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr5512420073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása