Otthontérkép Lakópark

Új lakás már 15 millióért!

2017. április 24. 14:15 - TothGeza78

ELADÓ/KIADÓ

Budapesten igenis igaz, hogy sok használt panellakáshoz képest is lehet olcsóbban új építésű csodákat elcsípni. Nézzük, hogy mit és merre?

Sokak szerint mindenből jobb az új, autóból, lakásból, vagy éppen életünk párjából. Őket nem lehet meggyőzni arról, hogy mondjuk egy használt otthon lehet ugyanolyan jó, mint egy új, sőt. Őket legtöbbször csak az anyagiak győzik meg! Ma persze egyre inkább. Budapesten pár éve még egy kis új lakást is lehetett 12-13 millió forint körül kapni, nem is olyan rossz (na persze nem előkelő) környéken, pedig akkor még 27 százalék volt rajtuk az áfa.

Most a belépési határ – ha nem akarjuk, hogy a gyanús elemek „megegyenek” esténként, vagy 40-50 percet kelljen a városközpontig utazni – inkább 17-18 milliótól felfelé kezdődik. Ez alatt csak a város legszélén, kifejezetten kicsi, és/vagy rossz elosztású, napot ritkán látó új építésű lakásokat vásárolhatunk csupán. Vagy épp a dzsumbujban, valahol a VIII. kerület mélyén, ami kifejezetten ellenjavalt mondjuk nem díjbirkózó alkatú, gázspray-vel fel nem szerelt fiatal lányoknak, akármilyen szép is a lakás vagy a ház. Hosszú távon persze kipucolódhatnak a problémás környékek is, de lehet, hogy ez beletelik 10-20 évbe is, ám addig is lakni kell valahol, vagy ki kell legalább adni valamilyen megbízható elemnek. (Effélék pedig nem szívesen költöznek oda, ahová más jóérzésű ember sem.)

No, nézzük, mit kapunk 14-15 millió környékén új építésű lakásból Pesten. (Budát hagyjuk is, ott 18 millió alatt még Kelenföld – ami nem is igazán „Buda” a szó klasszikus értelmében – sem nagyon jön szóba.)

A főváros legolcsóbb, már használható (tehát nem utcai bejáratú üzlethelyiség!) új lakása a „gangos szobakonyha” modern, bruttó 31,6 négyzetméteres változata. Pestszentlőrinc városhoz közelebbi végén, a Reviczky Liget lakóparkban kelleti magát. Fekvése nem is rossz, délelőtt legalább besüt a nap, sok az ablakunk, sőt, egy mini kilépő erkély is belefér az árba. Persze e lakópark „különlegessége” a közelben lévő magasfeszültségű távvezeték, pár ipartelep, so-so kertvárosi környezet, a nem annyira jó hírű Havanna lakótelep közelsége, valamint a 3-as metró relatív messzesége – kompromisszumot tehát kell kötni bőven. Igaz talán mégis jóval kevesebbet mint egy sötét, vizesedő belvárosias romház ugyanennyiért kínált lakása esetében.

reviczky_lakopark1.png

Tizenöt misi alatt Pest északi végén is van opciónk, Rákospalotán, a Szentmihályi útnál, 14,73 millióért kínálnak szintén 31 négyzetmétert. A környék csak annyiban jobb, hogy talán valamivel perspektivikusabb, mert a villámgyorsan fejlődő Újpest és Zugló sincs túl messze, de azért – finoman szólva – ez sem egy „káderdűlő”...

palotas_lakopark1.png

Nézzünk egy harmadik olcsó budapesti opciót. Itt a környékkel kell kompromisszumot kötni, azt viszont elég nagyot. A VIII. kerület Magdolna utcában épülő Simona ház utolsó alaplakása lett volna 14,99 millió forintért, de az már elkelt, így a Népszínház utcához közeli Homok utca 5-ig kell az olcsóságért menni. Itt a lakásméret 30 négyzetméter, az ár már 16,1 millió forint. A környék problémás, elég a Google térképen ténfergő alakokat szemügyre venni, viszont a 4-es metró csak öt perc séta, a villamosmegálló meg alig két perc, ha jön a vili, akkor 1,5 perc csak a Blaha. De 10 perc sétával bármikor a Blaha Lujza téren lehetünk, de azért sötét, téli estéken kell bátorság a hazasétáláshoz...

homok_utca_lakopark1.png

További lakóparki lakásokat talál ezen az oldalon.

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr7912433077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Genius2 2017.04.24. 18:57:14

15 misiért 30 négyzetmétert???? OLCSÓ lakások Butapesten? Az félmillió per négyzetméter!!!
Kösz, nem, inkább maradok vidéken, ott is nagyon szépen meg lehet élni - ennek a töredékéből. Aki hülye, az vegyen ennyiért.

KissGecihuszár 2017.04.24. 22:22:14

@Genius2: 10000%-ban egyetértek veled, nekem is tökéletesen megfelel a Balcsi Nyugati partja, a sok vízfejbuzi pedig sunázzon sünt és gürizzen 1 életen át -feltéve, hogy nem fog időnek előtte beledögleni a "vidám&barácscságos" vízfejbeli odú (mert 30-40m2 mindennek nevezhető, csak LAKÁSNAK nem!) havi törlesztőjének kitermelésétől + a megélhetés csöppet se pöttöm összege!

bobslocum 2017.04.25. 17:55:15

Nevetekhez méltó kommentek! Van aki a fővárosban érzi jól magát, van aki vidéken. Kinél mik a prioritások. De ezért valakit lehülyézni meg vízfejbuzizni... De hát kies hazánkban egyre inkább ez a színvonal.

Genius2 2017.04.25. 19:38:45

@bobslocum: Nem volt az sértő, túlreagálod. A hülye szót 2 évesek is mondják már...
Amúgy, tetszik a blogod. :-)

vuvuvu2 2017.04.25. 21:17:09

ha kelenföld nem buda akkor mi a lófitty? vagy csak az 1. , 2. és 12. kereület számít budának? a többi kerület az már nem buda? hüjeség nagy J-vel, az otthoncentrum újabb fakksága...

felkerütek a zindex címlapra, és nincs megállás a lejtőn...
eddig is cuki volt hogy a sok szirszar eladhatatlan lakást hogy tuningolták, hogy ráklikkeljen az ember a cikkeikre, de mivel a cikkecskék hemzsegnek a parasztvakítástól és a nyilvánvaló hülyeségektől, ezért mai naptól ignore gomb bekapcs.

tlantos 2017.04.26. 02:00:50

Teljesen agylovott arak. Mióta 5% az afa, azóta meg dragabbak lettek a bruttó arak.
500e/m2??? Fel kellene ebredni. Mondjuk amig loszar van...
A sok idiota csokhuszar elviszi ezeket is, mert nem latja a csoktol, hogy mennyibe van valojaban.

KissGecihuszár 2017.04.27. 21:51:25

@tlantos: ott repül Dévényi Tibibá 10 pontos labdája, még mindig -vagy tán újra és újra??- képtelen a sok 1 bites agyú észrevenni a fától az őserdőt,azaz hogy a CSOK + a mellé kínált "kedvező hitelkonstrukció" pont arra lesz jó, hogy belerokkanjon a törlesztésekbe! De a fő, hogy a fővárosban van ingatlana...
@bobslocum: Mivel 30x évig vízfejbeli lakóós voltam, így igen autentikus fogalmaim vannak róla, hogy mennyire is "felemelő" érzés ott élni,szal csókoltatlak...
süti beállítások módosítása