Otthontérkép Lakópark

Kőbányán épül fel a családok egyik paradicsoma

2017. április 23. 10:44 - galerika

Kőbánya nem kifejezetten az a városrésze Budapestnek, mely annyira népszerű lenne a lakásvásárlók körében. Egyrészt messze van a központtól, másrészt nem mondható kifejezetten családbarátnak sem. Határán azonban nem más húzódik, mint az Üllői út és a 3-as metró vonala, így aki ezek közelében talál lakást, sokkal inkább érezheti magát a IX., mintsem a X. kerületben, és a 3-as metróval viszonylag gyorsan eljuthat a város központjába. A családbarát környékről pedig a Metrodom Park gondoskodik.

csaladi-paradicsom-delpest1.jpg

A családok számára általában fontos, hogy biztonságos környéken, zöldövezetben neveljék fel gyermekeiket, mégis közel legyenek a nyüzsgő belvároshoz, ahol munka és bevásárlási lehetőségek várják őket. Ugyanakkor anyagi lehetőségeik miatt általában a külső kerületekbe vagy az agglomerációba szorulnak.

Az ő problémáikra jelent megoldást a X. kerületi Gém és Fogadó utcák találkozásánál hamarosan épülő Metrodom Park, mely mindössze 7 perc sétára található a 3-as metró Pöttyös utcai megállójától, és kialakításával kifejezetten a családokat célozza meg.

csaladi-paradicsom-delpest2.jpg

A kiváló közlekedési lehetőség tehát adott, Kőbánya pedig, ha nincs is olyan zöld, mint egyes budai kerületek, Pesten belül még mindig a legzöldebb kerület. Ráadásul a IX. kerülethez hasonlóan itt is megkezdődött az elmúlt években a környék rehabilitációja, így a Metrodom Park zömében a 2000-es években épült társasházak között épül majd fel, mindent biztosít, amire egy családnak szüksége van és mindezt külvárosi árakon.

csaladi-paradicsom-delpest4.jpg

A Metrodom Park azonban ennél többet is nyújt, olyan egyedülálló családbarát létesítményekkel, mely az eddig felépült magyarországi lakóparkok esetében példátlan. Ma már természetes az, hogy egy lakópark biztonságos, zárt nagy belső udvarral és játszótérrel rendelkezik, a Metrodom Park belső udvarán azonban a csendes, sétálgatós hely mellett minden korosztály megtalálja a maga játszóterét. Külön játszótér várja majd a totyogókat és az 5-6 év feletti gyerkőcöket, melyek között egy padokkal felszerelt pihenőkertről mindkét játszótérre rálátnak majd a szülők, az ovisoknak mini kreszpálya is épül, az egészen picik pedig egy teraszos baba játszószobában játszhatnak majd, melyhez pelenkázó is jár természetesen.

csaladi-paradicsom-delpest3.jpg

De a lakások kialakításánál is figyeltek a családokra. A legtöbb lakás 2-3 vagy 4 hálószobás, és olyan otthont biztosít a 2-3 gyermekes családok számára, mely nemcsak megvásárolható a CSOK-kal, de élhető is. A 3-4 hálószobás lakásokban például külön fürdőszoba van a szülők hálójához, míg a gyerekek fürdőszobájában 170 cm hosszú kád biztosítja a lubickolást.

Ezek a lakások többségében háztartási helyiséggel is felszereltek, mely akár mosókonyha kialakítását is lehetővé teszi. S ha mindez még nem elég, a földszinti lakásokhoz saját kert is tartozik, a szülők pedig a 6. emelet tetején kialakított meditációs tetőkertben, vagy a kizárólag lakók részére, díjmentesen igénybe vehető fitness teremben lazíthatnak.

Képek forrása: metrodom.hu

Lakások a 10+10 milliós CSOK-hoz (X)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr9812442887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán Mariann 2017.04.23. 21:08:19

Megkérdezhetem mire alapoztad, hogy nem családbaràt Kőbánya?

kdui 2017.04.24. 09:24:02

Szerentem ez a névnélküli akárki-senki még életében nem járt köbányán, ugy ítélkezem ahogy Ö pejorativan,rohadt nagy binkó vagy akárki-senki....

Dajcs Béla 2017.04.24. 13:38:13

Az se igaz, hogy Kőbánya messze van a Belvárostól. Kőbánya-Alsótól 12 perc a Nyugati pályaudvar, a 9-es busszal is bent lehet lenni a körúton negyed óra alatt, a kintebbi részeken pedig elérhető az Örs Vezér tér, ahonnan meg metro megy be a városba. Szóval aki ezt a cikket írta, tényleg nem járt még Kőbányán.

Vacaklaci 2017.04.24. 15:49:33

Szimplán egy tudatlan seggfej akinek fingja sincs kőbányáról ami a főváros közepe. Idióta.

Breitkopf 2017.04.25. 09:37:27

Elnézést a jelzőért, de megalapozottabb mint a cikk bármely állítása: Ki ez a fogalmatlan idióta, aki ezt a nem is bújtatott reklámot írta? A konkrét projektet nem ismerem, a fotók alapján egy marha nagy kockatömb, ahol én mondjuk nem laknék, nemhogy álmom lenne. A kerületünkben meg egyértelműen nem járt a blogger.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2017.04.25. 11:15:14

Családi lakópark? Vajon milyen vastagok a falak?
süti beállítások módosítása